Rólam
Schumacher Gabriella vagyok és célom, hogy a szolgáltatásaid értéke egyértelmű legyen az ügyfeleid számára, miközben a tartalom szakmailag kifogástalan marad, és a szöveg hű marad a te stílusodhoz.
A szövegírás első számú szabálya, hogy mindig úgy kell írni, hogy az olvasód magára ismerjen, róla szóljon a tartalom. Ez még a honlapok „rólam” aloldala esetében is igaz, ennek ellenére én mindig örülök, amikor ténylegesen arról az emberről olvashatok, akinek az oldalát böngészem.
Így mesélek arról például, hogy kacskaringós út vezetett a vállalkozásom indításáig. Eredetileg marketinges közgazdászként végeztem, de az évek során dolgoztam úszásoktatóként, marketing menedzserként, au pairként Dublinban, hotel recepciósként Londonban és egy főiskola titkárságán is, Frankfurtban.
A multikulti életem nemcsak a nyelvtanulást tette lehetővé (most éppen a spanyol a célom), hanem rengeteg különböző emberrel, a céljaikkal, vágyaikkal, félelmeikkel ismerkedhettem meg az évek során, amelynek szövegíróként most nagy hasznát veszem.
Alapvetően introvertált személyiségem ellenére is szeretek társaságban lenni, és megismerni másokat, mert mélyen hiszek abban, hogy nem léteznek „átlagemberek”.
Mindenkinek egyedi és megismételhetetlen élete, története van. Szeretem megérteni, hogy mi a motiváció és hitrendszer az egyes személyek tettei mögött.
Magamtól is szívesen merülök el az emberi természet kutatásában, ez pedig jól jön a munkám során is: mélyen és alaposan tanulmányozom a márkádat, a vállalkozásodat és az ügyfeleidet is, akikhez kommunikálni szeretnél, hogy utána könnyen írjak a te egyedi hangodon, stílusodban.
A jó sztorikat nemcsak az életben imádom, hanem jöhet könyv, film vagy akár sorozat formájában is, mert a történetek sokkal jobbá teszik az életünket.
Pont, mint a csoki. Megédesíti az életet, és ugyancsak jöhet bármilyen formában.
(Kivéve a mentolost.)
2020 óta élek a négy (plusz egy) tagú családommal, azaz férjemmel, kisfiúnkkal, kislányukkal és a cicánkkal Spanyolországban, Valenciában.
A kreativitásomat maximálisan kiélem a munkámban, így a hobbijaim igazán mindennaposak, szinte már unalmasnak is mondhatóak: szívesen sütök és olvasok.
Szövegíróként pedig elsősorban honlapok, landoló oldalak és blogcikkek írását vállalom, itt nézd meg, hogy miben tudok neked segíteni: